+36 30 294 7024 hafenscher.ivett@gmail.com

December havi kínai asztrológiai előrejelzés

2019.12.07 – 2020.01.05.

Az adventi időszak lássuk be, egy igazi kihívás a nők, az anyák, a családok, és alapvetően szinte mindenki számára. Az óévből még próbáljuk kihozni a lehető legtöbbet. A munkahelyünkön az év végi hajrában aktívan kivesszük a részünket. Ha kell helyettesítünk, szükség esetén még a túlórát is bevállaljuk, miközben otthon igyekszünk felkészülni az év egyik legszebb ünnepére. Próbáljuk az otthonunkat ünnepi díszbe öltöztetni, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a káoszból rendet, tisztaságot varázsoljunk.

Mindemellett hatalmas erőfeszítéseket teszünk azért, hogy az ünnepi asztalnál minden családtagunk elé a legfinomabb ételeket tehessük, amit a legnagyobb szeretettel és gondossággal készítünk, hogy mindenki elégedett legyen és jól érezze magát. Órákat állunk sorba a megfelelő alapanyagokért, ha kell az összes szupermarketet meglátogatjuk, hogy a legjobbat, a legszebbet és lehetőség szerint a legolcsóbbat kapjuk meg.

Az ajándékokról pedig még nem is beszéltem. Órákat, napokat, sőt heteket tölthetünk el csupán azzal, hogy kitaláljuk kinek mi lenne a legmegfelelőbb ajándék, ami személyre szóló, amitől úgy érzi a mások, hogy kicsit a lelkünkből is kapott egy darabkát.

Ezekkel a gondolatokkal ültem a laptopom elé, hogy megnézzem a decemberi horoszkópot, ami a Kínai Asztrológia szerint 2019. december 7-étől kezdődik és 2020. január 5-ig tart. Azt próbáltam kihámozni a szimbólumok és konstellációk közül, hogy mik azok a pozitív üzenetek és energiák, amibe kapaszkodhatunk, és alapozhatunk ebben a viszonylag terhelt időszakban.

Milyen képességek és tulajdonságok válnak erősebbé, amit tudatosságunkkal bármikor előhívhatunk magunkból.

Az egyik ilyen képességünk a lelkesedésünk, a szenvedélyünk, amivel még akkor is felszínre tudjuk hozni a tartalék energiáinkat, amikor úgy érezzük, elfogyott az erőnk. Ilyenkor képesek vagyunk meglátni a dolgok pozitív, napsütéses oldalát. Szeretettel, kedvesen és nyitottan tudunk fordulni a környezetünk felé még akkor is, amikor bevásárlás során a pénztár felé hömpölyög a sor előttünk, miközben tudjuk, hogy ezer másik dolgunk lenne. Még ebben a feszült pillanatban is képesek vagyunk arra, hogy öniróniánkat és humorérzékünket előszedve egy pozitív, szeretetteljes csevegést kezdeményezzünk a mellettünk várakozó emberekkel. A feszültség levezetésének egyébként az egyik fantasztikusan jó módszere a humor például. Érdemes kipróbálni!

Voltam egyszer egy olyan helyzetben, hogy tömegnyomorban utaztam a városi buszon. Sokan azt sem tudták, hogy hol kapaszkodjanak, annyira nem volt már hely. Egyszer csak, – azt nem tudtuk, hogy milyen okból -, de valaki elkezdett hangosan nevetni. Gugrulázott, szakkadt a nevetéstől. Ez annyira kizökkentette az embereket feszült helyzetükből, hogy aztán másoknak is mosolyra görbült a szája, és többen is nevetni kezdtek. Szóval tapasztalatból tudom, hogy a humor, a jókedv ragályos.

 

A következő képességünk, amire bátran alapozhatunk, az a megérzéseink, a briliáns ötleteink és a kreativitásunk. A legképtelenebb, legkilátástalanabb helyzetben is eszünkbe juthat egy olyan lehetőség, egy olyan megoldás, ami ki tud húzni bennünket a csávából.

Erre is van egy nagyon jó példám. A karácsonyi beigli készítésénél történt egyszer, hogy több óra munka után a gyönyörűen megsült, aranybarna, márványos tetejű mákos és diós beiglit vettük ki a sütőből, ám egy rossz mozdulat következtében lezuhant a tepsi a konyhakőre. A hatalmas ütéstől a csodálatosan szép beiglirudak összecsúsztak és egy kisebb része a járólapra zuhant. Anyukám elsírta magát, a család többi tagja pedig némán állt a romok felett, gyászolva a szinte még meg sem született „gyermeket”. Néhány perces néma csend után kipattant a szikra egyikünk fejéből. A tepsiben maradt romokat meg tudjuk menteni és gyönyörűen fel tudjuk tálalni a vendégeknek, csak egy kicsit más, alternatív módon. Golyókat formáztunk a rommátört süteményből és egy gyönyörűszép üvegtálra szép sorban egymásmellé tettük. A végeredmény hihetetlen volt. A vendégek imádták a megújult sütit. Még a receptet is elkérték.