+36 30 294 7024 hafenscher.ivett@gmail.com

Márciusban a kínai asztrológia szerint a jin Tűz, nyúl szimbólumok hatnak ránk erőteljesebben, amik hatását március 5-től április 5-ig érezhetjük a legintenzívebben. Ezen kívül persze számos egyéb energia is befolyásol bennünket.

De mit is jelent ez a mindennapokban?

Szimbolikusan úgy képzeljük el a márciust, mint a lámpást, amit a kezünkben tartunk egy hűvös, szürke, nyirkos éjszakán, amikor egy hosszú úton fázósan és kicsit kimerülve haladunk kis csapatunkkal egy számunkra ismeretlen úton. Ez a lámpás ad egy kis meleget és némi fényt is, hogy megvilágítsa számunkra az előttünk álló utat, amin elérhetünk a kitűzött célunkhoz. Ezen a kissé göröngyös úton az optimizmusunkra, a hitünkre és a tapasztalatunkra alapozhatunk, és arra, hogy számíthatunk egymás segítségére.

A körülöttünk lévő kiszámíthatatlanság, sötétség és az átható csend felerősíti érzékeinket és minden apró rezdülést, fuvallatot, hangokat sokkal intenzívebben érzékelünk. Ebben az ismeretlen helyzetben a gyanakvás, a visszafogottság és remény jellemez bennünket. Ugyanakkor erősebbé válik bennünk a késztetés, hogy figyeljünk egymásra, hogy szeretetünkkel, optimizmusunkkal, pozitív, vidám hozzáállásunkkal körülöleljük a hozzánk fordulókat.

A képzeletbeli utunkon alapozhatunk még a kiváló kommunikációs érzékünkre is. Akár közvetlen környezetünkkel, akár a váratlanul felbukkanó ismeretlenekkel úgy tudjuk felvenni a kapcsolatot és olyan közvetlenek tudunk lenni, hogy szinte esélytelen, hogy bármilyen ellenállásba ütközzünk, vagy konfliktusba kerüljünk. Olyan természetességgel tudunk kezelni egy-egy nehezebb helyzetet, és olyan rugalmasan tudunk reagálni a minket ért hatásokra, hogy ha némi kerülővel is, de elpusztíthatatlanul vagyunk képesek elérni a kitűzött célunkat.

Terveink megvalósításában segítségünkre lehetnek még a jó megérzéseink és a kifogyhatatlan ötleteink.

Szeretettel:

Ivett